A Marcal folyó múltja - IV. rész: Szabályozás

Az alsó szakasz kialakulása

A folyó életében az első nagyobb, ember okozta változás a torkolat áthelyezése volt, mely még a szabályozások előtt történt.
A Marcal eredetileg Marcaltő mellett folyt a Rábába, - ez tükröződik a község nevében is. Azonban - feltehetően a XVIII. században - a régi torkolatot megszüntették, a Marcal vizét elterelték, és a Malomsok határában a Rábából kiágazó folyóágba, a Mező-Rábába vezették át. Az okokat még nem sikerült kideríteni, talán a Rába alsó szakaszának vízhozamcsökkentése, árvízvédelme miatt.
A Mező-Rába, vagy kevésbé ismert, egykori nevein Ó- vagy Régi-Rába - melyről már 1287-ből van írásos említés - a Rába mellék- vagy más néven fattyúága volt (azaz hasonló, mint a Mosoni- vagy a Szentendrei-Duna-ág a Duna esetében). A kiágazás tehát Malomsok környékén lehetett, és Koroncó - Gyirmót között folyt vissza a Rábába. Így a Marcal elveszítette eredeti torkolatát (az 1800-as évek közepén rajzolt katonai és vízügyi térképeken már nyoma sincs), viszont hosszabb lett több, mint 30 km-rel (az akkori alsó szakasz kanyargóssága miatt még többel is), valamint a torkolata így került nagyjából a jelenlegi helyre.
Ennek az elterelésnek az idejét különböző források másként határozzák meg, így nehéz biztosat mondani. Sok XIX. századi országleírás, - mint például Hunfalvy János 1864-ben keltezett műve - a Marcal torkolatát még Marcaltőre teszi, azonban az 1780 és 1784 között végzett Első Katonai Felmérés térképein, bár a torkolat ott is egyértelműen Marcaltőnél van, a Marcal neve felbukkan a mai alsó szakasz, tehát az egykori Mező-Rába mellett is. Rábaszentmiklós és Kisbabot határában a Martsal névvel írják, Koroncónál pedig Marzali Bach szerepel (míg a Mező-Rába elnevezés sehol sem található). A két eltérő térképszelvényen a név különbözősége arra utal, hogy más végezte az egyes szelvények felmérését, így kicsi az esély rá, hogy mindkét térképész tévedett, vagy rossz információ birtokában volt. Más forrásokból viszont az derül ki, hogy a Marcal eredeti, marcaltői torkolatánál az árvizek gyakran kiléptek a mederből, és a Mező-Rába irányában folytak tovább. Tehát a kérdés még egyelőre nyitott, és további kutatást igényelne, mert az eddigi adatokból az derül ki, hogy az alsó szakaszt már akkor Marcal néven (is?) nevezték, amikor a folyó tényleges Rábába ömlése még feljebb, Marcaltőnél volt.

A Marcal első szabályozása, a lecsapolások kezdete

A XIX. században a fejlődő iparosodás, a mezőgazdaság, a földbirtokosok érdekei országszerte sürgették a szeszélyesen kóborló vizek szabályozását, csatornákba terelését, a használhatatlan, kárba vesző árterek lecsapolását, és szántó- vagy rétművelés alá vonását. Területünkön Magyarországon az elsők között vágtak neki a költséges és munkaigényes vállalkozásoknak.

Már 1807-1809-ben a "Marczal Kanálisok megásatásáról" tárgyal a Vas Vármegyei Közgyűlés: "A Marczal vizének megásatása, több Megyebeli birtokosoknak kérésére a Vármegye által már ez előtt el rendelve lévén, hogy ezen munka a most uralkodó szárazság idejében leginkább teljesittethetnék, Kenedits József táblabíró és Földmérő ur tervei szerint megásatni elrendeli."

Az első nagyobb szabású munkát az 1800-as évek elején gróf Amadé Antal marcaltői földbirtokos végeztette, Hegedüs János soproni vízügyi mérnök tervei alapján. Az új, szabályozott meder hosszát a munkálatokról szóló korabeli leírások mintegy 8 km hosszúságra teszik (körülbelül ennyi volt a Marcal legkiterjedtebb lápvidékének hossza), viszont az ebben az időkben készült térképek szerint már Kamond határában kezdődött, és egészen Malomsokig tartott. Az ártér vizeit a Kamond-Boba hídtól kezdődően 2 csatorna vezette el, a keleti ág maradványa a mai Fövenyes-árok, és a Veszprémi-övárok egyes szakaszai, a nyugati ág helyét csak néhány, mára elfajult árok nyomvonala jelzi. A medrek Kemenesmagasi határában találkoztak, de nemsokára újabb 2 övcsatornára váltak szét, melyek Marcaltő határában érték el a mai főmeder vonalát. Itt a keleti ág fogadta be a Hajagos, Bittva és Tapolca patakok vizét. A kor katonai és kataszteri térképein mindkét ág rendszerint "Marczal(i) Canal", vagy "Marczal Fluss" néven szerepel, de előfordul a "Marczal(i) Bach (patak)" elnevezés is. Mersevát 1850-es határleírásában a keleti ágat, melynek helyét ma az Erzsébet-árok (megyehatár) jelzi, "Marczal Fluss", vagy "4 öles canalis", míg nagyjából a mai főmedernek megfeleltethető nyugati ágat "3 öles canalis" megnevezéssel jelölték.

Mezőlak környékén az uradalmat irányító Castilion Borbála grófnő (gróf Eszterházy Kázmér, Zólyom vármegye főispánjának özvegye) végeztetett lecsapolási munkálatokat, melynek során rendezték a Tapolca és Bittva torkolati szakaszait, kiszárítva ezáltal a környék kiterjedt lápjait. Részletesen ír erről Gyurikovits György 1820-ban (Tudományos Gyűjtemény, 1820: Kivonat Pápa mezővárosról értekező, topographiai Históriának kézirataiból):
"...a Grófné legnagyobb igyekezettel, állandó meghatározással folytatta az ő kezdetbe vett céljának végre hajtását; úgymint az álló vizeknek, iszapoknak, mocsároknak kiszáritását, s lecsapolását, mellyek a mezőlaki Uradalomnak egy szembetűnő nagy részét borították; ezáltal nagy Földtéreket megnyert, mellyek előbbi iszapállapotokban mind ember, mind marha hasznára elveszve valának.
Hogy az álló viz lecsapoltasson, melly a Belső Asszonyfai, Szent Péteri, Szélmezei Pusztákon szembetünő mocsárt hagyott, az acsádi, Csajtorjai, és Görsöni megyék mellett egy csatorna huzatott rajtok keresztül, melly hosszában mintegy 4100 öles, s a Marczaltői Csatornába vág.
Az Uradalomnak nyugoti része, melly Vas Vármegyével, nevezet szerint Högyész, Gents, és Kesző falukkal határos, s a Szélmezei Kámondi pusztákból, s a Békási falúnak részéből áll, az előtt egy igen széles Mocsártó volt, mely a lassú Marczal és Bitva folyókból származott, s az Uradalmi határból közel két ezer holdat elfoglalt. Hogy ez a Mocsár kiszárittasson, a Békási határon egy mélly, és széles csatorna ásatott, melly Kámondon, és Szélmezején keresztül egészen a Görsöny mellett lévő Tapolczapatakig terjedett, mint egy 4000 öl hosszaságban. Ezen csatornába eresztetett a Bitva patak. Azután a lassú Marczal egy szintúgy hosszú terjedésben egy széles árok által csavargásaiból egyenes ágyba eresztetett, jobb lefolyása szereztetett, s a Rába folyóba bocsájtatott. Szükséges volt több mellékcsatornákat és árkokat ásni; ez a szép, és hasznos munka nagy költséggel hajtatott végre. A szomszéd földes Uraságoknak különös becsületekre szolgál, hogy ezen ő nékik is szintúgy hasznos, és szükséges dologra segéd kezeket nyujtottak. Hihetetlen, melly nagy költségeket áldozott légyen Gróf Amade Antal Ő Excellenciája, - míg a Marczaltői Uradalomban a Vizek a mocsárokból, iszapokból, 3 nagy vizárkokon a Rába folyóba eresztetett, s a Dunával összekapcsoltatott. Hegedüs János, Sopron Vármegyének Földmérője egy nevezetes Hydraulicus (Viz művész) volt, ki az emberiség szerető Földes Urnak intézetje szerint ezen felettébb fontos dolgokat tökéletre vitte. Az ő ideája szerint 3 csatornák ásattak, hogy ezekbe a Marczal, és Tapolcza vize eresztessen. Egyik csatorna egészen Ó-Malomsokig terjed. Ezek mellett még több mellék csatornákat is huzatott. Melly tökéletességre vitt javítás által az Uradalom birtokos Ura az előbbi kevés értékű Uradalomnak jövedelmét legalább 100.000 forintokra emelte. Ily áldással sarjadozott a szorgalomnak, célarányos munkásságnak gyümölcse! Az intéző Grófné most az ő munkás életének estvéjén nyugalommal, és örömmel nézhet vissza ezen szép munkájára, s az ő Méltóságos familiájának hálaadása fogja őtet a sirban követni!
Mindazonáltal nem lehet tagadni, hogy a Természetnek ezen rendetlenségei nem egészen haszon nélkül voltanak; mert ezek a kinyomakodott vizek a Mezőlaki Uradalomba, s a véle határos helységekbe a Veszprém, és Vas Vármegyékben két gazdag terméket (Productumot) hagytak vissza, mellyeket még sokáig haszonra fordíthatnak. Ama temérdek gyeptőzeg árkokat (Torfgruben), és nádbokrokat (Rohrgebüsche) értem. Minden előbbi vizzel borított, vagy még most is iszapos helyeken, úgymint a Szélmezei, Kámondi Pusztán, s a Békási határnak egy nagy részén temérdek sokaságú gyeptőzeg (Torf) találtatik, melly setét, gyakorta szurok fekete szinű, égő részekkel tele van, hamar meggyúl, s a meleget sokáig megtartja. Ez a gyeptőzeg láthatóképpen plántákból áll, mellyek amaz előbbi mocsáros tájakon termettek. A mocsárnak kiszáradtával ezek a plánták is elszáradtak; ez a gyeptőzeg minden esztendőben a plántákból élt, mellyeket a Tél esztendőnként megölt, s a jövő nyár egy nyálbőrré száríta, annyira megnőtt, hogy most meglehetős magosságot ért. Ha ez a hasznos tüzi állaték kiásattatna, mennyi öl fa kíméltetne meg esztendőnként annak használása által; midőn mindenféle tüzelésre, úgymint: tüzhelyre, fűtésre, tégla- pálinkaégetésre, sörfőzésre, szappan főzésre, fazekasnak, s más fa emésztő munkákra haszonnal, s az erdőknek nagy megkiméllésével fordítathatik, midőn csak kevés fával kell alá gyújtani, s erős, tartós melegsége vagyon."
(Gyurikovits György)

Egy néhány évtizeddel későbbi forrás szintén említést tesz a lecsapolásról, összegezve az addig történteket:
"Ugyanazon (Veszprém) megyében Marczaltő határa ez előtt felette mocsáros volt; de gróf Amade Antal roppant költségü csatornákkal a Marczal posványaiból a vizet egyenesen a Rábába vezettetvén az által több ezer holdat viz alól felszabaditott. Mező-Lakon pedig gróf Eszterházy Kázmérnő száríttatta ki a Marczal és Bitva posványait. Itt a fő csatorna, mellybe a Bitva eresztetett egész Görzsönyig 4000 folyó ölet tesz s keresztül megy Békás helysége, Kamond és Szilmező puszták határain s a fő csatornába vezetett több mellékes csatornák által nemcsak magának nyert meg az uraság 2000 hold legjobb földet; hanem a népnek és szomszéd helységeknek is tetemes hasznot okozott."
(Magyarország-, Szerbvajdaság s Temesi Bánság mezőgazdasági statistikája, szerző: Galgóczi Károly, 1855)

Később, 1838-ban a Rába és Rábca szabályozásának tervében Kecskés Károly javaslatára a Marcal medrének Marcaltő alatti rendezése is szerepelt, de ez nem valósult meg.

A Marcal-Szabályozási Társaság megalakulása

A társaság története 1851-ben kezdődött, mikor a folyó menti községek a Helytartó Tanácshoz folyamodtak a Marcal szabályozása ügyében. A Helytartó Tanács királyi biztost nevezett ki, kinek irányításával 1859-ben megalakult a Marcal-Szabályozási Társaság. Az alakuló ülést Pápán tartották, Vas, Veszprém, és Zala megye küldötteivel. Győr megye nem csatlakozott a társulathoz, mert lefoglalták saját árvízvédelmi feladatai. Az ülésről készült jegyzőkönyből kiolvasható a marcalvölgyi gazdák elszántsága és megfontoltsága. 1863-ban megszületett a Társulat első, kézzel írott alapszabálya, melyet később bővítettek.
Már ekkor születtek konkrét tervek a szabályozásra, melyre Márton József veszprémi okleveles mérnököt nevezték ki. A kiviteli tervek elkészítésével Paál Dénes és Frommel Miklós okleveles mérnököket bízták meg. A tervek, melyek a Marcal középső, Gógánfától Marcaltőig terjedő szakaszára vonatkoztak, 1873 és 1874 között készültek el.
Addig azonban nem tudtak nekifogni a megvalósításnak, amíg a Marcal alsó, Marcaltőtől torkolatig terjedő szakaszán véget nem értek a mederrendezési munkák. Ez a szakasz azonban a Rába-Szabályozási Társulathoz tartozott, ők pedig a Rába ártér mentesítésére összpontosítottak, így a Marcal munkálatai késtek. A Helytartó Tanács a benyújtott panaszt követően királyi biztost nevezett ki a munkák mielőbbi megkezdése érdekében, így végül megszületett az egyezség a Rába Szabályozási Társulattal a Marcal alsó szakaszának rendezéséről.

1885-től - már Marcalvölgyi Vízitársulat néven - megkezdték a szabályozási munkákat. 52 km hosszban rendezték a medret. Az új nyomvonal többnyire a völgy közepén halad, az egykori keleti és nyugati csatornák között. Ekkor készült el a 44,5 km hosszú Vas megyei, és a 29,8 km hosszú Veszprém megyei mellékcsatorna, melyek a Kamondnál létesült vízosztózsilipnél ágaztak ki a főcsatornából. Az 1885-ben épített vízosztómű fából készült, nagyjából három egyenlő részre osztva a Marcal vízhozamát, ellátta a főmedret és a két mellékcsatornát vízzel. A vízelvezető árkok tervezésekor figyelembe vették, hogy a völgyoldalak felől érkező talajvíz-utánpótlás elvágásával gyorsabban kiszáríthatók a tőzeges talajok.
Azonban voltak, akik aggódtak a vízszintek túlzott lesüllyedése miatt. Török János társulati mérnök is aggodalmát fejezte ki (1885), hogy a csatornázás miatt száraz időben kiszáradhat a Főcsatorna, emiatt kigyepesedik a fenék, amely felfogja az iszapot, és töltődik a meder.
"Ennek meggátlása tekintetéből jónak látnám, ha a Marczal nyári víztömege szaporítása végett a Torna, Kígyós völgyeiben ugy a Marczal, Zala megyei szakaszain források nyittassanak, ily források vizeivel a Marczal kis vizét szépen meg lehetne szaporítani... oly források keresésére Zsigmondi mérnök úr lenne felkérendő."
Az azóta eltelt időkre visszatekintve, úgy tűnik, sajnos ez a terv elsikkadt az évek sodrásában.
A szabályozási munkák 1899-re készültek el teljesen.
A felső szakasz rendezésére 1910-ben alakult meg a Felső-Marcalmenti Lecsapoló Társulat.

Az alsó szakasz szabályozása

A Marcal alsó szakasza Marcaltőtől lefelé a Rába Szabályozó Társulat kezelésében volt. 1886-1892 között történt meg a Rába szabályozása, melynek során jelentősen lerövidítették a medret, levágva annak kanyarulatait. A Rábapatona-Győr közötti egyenes mederszakasz 1888-ban készült el, ekkor leválasztódott, és elméletileg holtággá vált a Rába azon szakasza, melybe a Marcal vize ömlött. Így azonban a Marcal, megörökölve a Rába egykori medrét, vizével táplálva azt, fenntartotta élő folyó státuszát. Ekként került a Marcal torkolata immár a harmadik helyre, még távolabb, Győr határába.

Közben a Rába Szabályozó Társulat 1891-ben Marcaltőtől Kisbabot határáig kimélyítette a medret, Kisbabottól Gyirmótig új medret ástak, összesen 28,8 km hosszban, emellett töltéseket is építettek, melyet 1893-ban fejeztek be. A Marcal vizét 1892 novemberében terelték új mederbe.
Az 1910-es évben Győr árvízi biztonságának érdekében a folyót rövidebb úton kívánták a Rábába vezetni, így új torkolatot készítettek számára, de további árvizek miatt 1932-ben ismét 5 km-rel feljebb helyezték, így került a jelenlegi helyére. A Győrig tartó, egykor a Rába részét képező mederszakasz, - miután a Marcal "használta" kb. 25 évig - ma Holt-Marcal néven ismeretes. A Marcallal, annak mostani torkolata előtt pár 100 m-rel csak egy tápláló zsilip köti össze.
Az 1920-as évek környékén több terv, ötlet született a Marcal alsó szakaszának átalakításáról, többek között olyanok is, mint a Marcal közvetlenül a Dunába vezetése, hajózhatóvá tétele, vagy rövidebb úton, már Árpásnál a Rábába irányítása. Ezek a tervek a folyó menti birtokosok - akiknek földjeit érintette volna a medrek, vagy gátak létesítése - tiltakozása miatt lekerültek a napirendről.

Mélypont és újjászületés

Az első világháborúig terjedő időszak volt a Marcalvölgyi Vízitársulat fénykora, az elkészült medreket, műtárgyakat rendszeresen gondozták. Ehhez megvolt még az anyagi háttér is, mert az akkori törvény szerint a társulati tagok adóbefizetését követő adóvisszatérítés átutalásra került a társulat részére.
Az első világháború és az azt követő gazdasági válság miatt elmaradtak az adóvisszatérítések, így az anyagi erőforrások elapadása miatt a társulat nem tudta fenntartási feladatait elvégezni. A medrek sok helyen elfajultak és feltöltődtek, az árvizek megrongálták a kamondi fa vízosztó művet, és a főmeder 5-7 m³/s vízszállító képessége elégtelennek bizonyolult az időnként kb. 36 m³/s árvizek levezetésére, és mivel időközben a mellékpatakok völgyeiben is csatornázási munkák folytak, az innen bekerülő többletvizet sem tudta a főmeder elvezetni.
1925-ben adta be a társulat a memorandumot a megoldásra váró problémákkal Nagyatádi Szabó Istvánhoz, az akkori földművelésügyi miniszterhez. 1927-ben küldték vissza, és a következő évben Vasvármegye ispánja által engedélyezésre került.
1929-ben vasbetonból újjáépítették a kamondi vízosztóművet, majd bővítették a Marcal főmedret, 36 m³/s hozamú árvizek levezetésére is alkalmassá téve. A bővítést szélesítéssel, 1 millió m³ föld megmozgatásával oldották meg, a mélységet nem növelték, hogy elkerüljék a nedvességet igénylő tőzeges rétek túlzott kiszáradását.
Rendezték a mellékpatakok torkolati szakaszait, ezeket a főmedret párhuzamosan kísérő Vas- és Veszprém megyei mellékcsatornák szifonokkal, bukógátakkal, zsilipekkel keresztezték.
Mivel részben a vízimalmok is okozhatók voltak a völgy egykori elmocsarasodásáért, ezek vízhasználatát is szabályozni kellett. A két mellékcsatorna vízmegosztó, elvezető funkciója mellett öntözésre, és malmok hajtására is szolgált.
Mindezen munkák 1,6 millió pengő költséget emésztettek fel, és 1943-ban lettek készen.

Az új idők

Az 1948-as államosítás véget vetett a Marcalvölgyi Vízitársulat működésének is, ezentúl a terület az országos Vízügyi Igazgatóság kezelésébe került. Az 1956-ot követő politikai konszolidáció időszakában szembesültek az illetékesek azzal, hogy a gazdátlanság miatt tönkrementek a vízügyi létesítmények, és ismét indokolt lehet az egykori vízitársulatok visszaállítása. Ugyanakkor, mivel a jelentősebb befogadó vízfolyások továbbra is állami kezelésűek maradtak, az új társulatokhoz tartozó területek kisebbek voltak, mint elődeiké.
A fentiekkel összhangban alakult meg Celldömölk székhellyel 1964. január 1.-én a Kemenesaljai Vízgazdálkodási Társulat, mely hamarosan bővült a Csörnöc-Herpenyő Vízitársulat beolvadásával, és a Gyöngyös-Répcementi Társulat területe egy részének átvételével.
Jelenleg Hegyhát-Kemenesaljai Vízitársulat néven működik, továbbra is Celldömölk székhellyel. 169.050 hektár érdekeltségi területtel rendelkezik, 103 település alkotja a társulat Küldöttgyűlését. A fenntartott közcélú árkok összes hossza 713.517 km.

Időközben az 1950-es években újabb iszapoló kotrásra került sor, és további szakaszos mederfelújítások történtek még 1959-ben, 1961-ben és 1976-ban is. Az 1980-as években meliorációs munkákat végeztek (völgyfenék drénezés), ezzel kapcsolatban mélyítették a medret, padkás szelvényt és mindkét parton kb. 1 m magasságú depóniákat alakítottak ki.

2011-ben a vörösiszap-katasztrófa utáni rehabilitáció során felmerült, hogy az iszapmentesítő kotrási munkálatokkal egyidőben végre lehetőség nyílna az ökológiailag megfelelőbb természetes mederszelvény képzésére, és ahol lehetséges, a meanderezés visszaállítására, hogy ezáltal sokszínűbb vizes élőhelyek keletkezzenek. Azonban a megvalósítás során a hírek ezt nem erősítették meg.